Az élet egy nagy szarosszendvics…

Rétszilas – végre nem fagytam szét hiába – I. rész

2008. április 3. – 18:04 | Röffentette: errorka

(2 votes, average: 5 out of 5)

 Loading ...

Rendhagyó módon előreveszem ezt a fotós akciót (még van jópár bejegyzésnyi elmaradásom), mert sokan nyaggatnak, és amúgy meg én is szeretnék már beszámolni a legújabb szarrá fagyásom körülményiről, és megosztani a tisztelt publikummal a képeket.

Ez a bejegyzés mostan vagy nagy csemege lesz, és jól elterjed, és húdejó, vagy nem. Bízom abban, hogy esetleg más természetfotósok is hasonlóképpen cselekednek, mint én tettem most, és esetleg ilyen úton-módon is ellehet majd lesni 1-2 taktikai elemet. De miről is hablatyolok itt? Már regebben is megfordult a fejemben, hogy nem lenne rossz móka videózni sem. Az értelmesebb videókamerák árait elnézve azonban kicsit elborzadtam (na nem mintha a fényképezőgépek meg objektívek annyira olcsók lennének…), úgyhogy most egy kicsit letettem ezirányú terveimről, de úgy vagyok a dologgal, hogy ami késik, majd egyszercsak. De hogy igen is legyen, meg ne is, fogtam a szülőknek vásárolt kis kompaktot (Canon PS A530), ami képes videó rögzítésére is, és jól belepakoltam a hátizsákomba.

Hogy mit össze szenvedtem ezzel a videóval… Először is kb. 8-10. nekifutásra tudtam – finoman szólva – értelmesen összehozni egy bevezetőt. Hol a gép pityent bele, hol hadartam, hol elbambultam a fáradtságtól… Na mindegy. Nagynehezen felvettem a rizsát, aztán szomorúan tapasztaltam, hogy a háttérben mindenféle oda nem illő dolgok vannak. Újra nemakartam nekifutni a felvételnek, már csak elvből sem, úgyhogy gondoltam előkapom a jó öreg, és baromira megkopott videószerkesztési tudományom, és majd megoldom én eztet. Na, hát ez beletelt 2 napba, és hathatós Nobi féle segítségbe, amiért ezúton is kösz neki, de akkoris nekem van igazam :F (Zajlanak a videók feltöltései, és újabb szívóka van… Felment 1, ill. remélem hogy felment – update: nem ment fel, nyílván :F -, erre egyből youtube karbantartás D Még a végén bezár a jútyúb, mert feltettem egy videót… Nagyon nemakar ez összejönni…) Na de kanyarodjunk vissza mostan a fotózáshoz…

Leérkezésemkor az első tavat elnézve a legszembetűnőbb az volt, hogy nem volt tó. Sokszor hallottam már korábban, hogy leeresztik a tavat, stb, de nem is gondoltam, hogy ennyire. Komolyan: egy nagy fekete földdarab volt ott, némi kis vízfoltokkal, és rengetegnagyonsok madárral, ami bizakodásra adhatott okot. Gyorsan “elszaladtam” a 25 kilós felszerelés alatt görnyedezve, és megvettem a fotós jegyet, meg innivalót, meg ennivalót (nagyon rendesek voltak, ennyire még talán egyszerse… biztos jól állt a hajam, vagy csak azért, mert most nem volt ott Nobi, nemtudom ), aztán robogtam is vissza a tavacskához, meg a madárkákhoz. Egy autó haladt el mellettem, ami pont azon az útvonalon gurult tova, amelyiken én is akartam, és persze jól el is kergette a madarakat, dehát mindegy, visszajöttek, méghozzá nagyon hamar, ami megint csak bizakodásra adhatott okot. Örültem ennek, ugyanis ez azt jelentette, hogyha esetleg az építkezés során meg is zargatom őket, akkoris – legkésőbb másnap, mert már kicsit ment lefele a napocska – szinte minden bizonnyal visszatérnek. Ekkor szembesültem az első akadállyal.

Az akciófotókhoz a legtöbb esetben az a szerencsés, hogyha hátulról érkezik a fény. Igen ám, de a tónak pont a rossz oldalán tudtam volna kényelmesen építkezni (telibe kelet felé nézett volna a sátor), úgyhogy fogtam magam, és battyogtam tovább, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy majd jól átmegyek a tó túloldalára. Na igen ám, de ott meg kiszúrtam egy lessátrat! Hoppá… Parkolt is egy autó a tó elején, így gondoltam, hogy van benne valaki, és nem csak úgy egy kinthagyott leshely, de nem tudhattam biztosra (relatíve nagy volt a mozgás, főleg hogy ez a legelső tó, tehát aki mocorog, az mind itt megy el… sokan sétálgattak, stbstb…). Úgy voltam a dologgal, hogyha én ülnék bent, és valaki elkezdene itt rohangászni, tuti agybajt kapnék, úgyhogy fogtam magam, elsétáltam a tó másik végébe, és ott leültem kicsit enni, inni, telefonálgatni, amíg a fények annyira elfogytak, hogyha ült is bent valaki, fotózni már – szerintem – akkor se nagyon tudott volna. Kicsit a madarak is elfogytak, így bátran szántam rá magam arra, hogy majd jól elindulok – azon a 20 centis csapáson, amit ott útnak kellett nevezzek – befele a nádasba.

Először gyorsan felderítettem motyó nélkül a terepet, aztán úgygondoltam jó lesz ez. Visszamentem a cókmókért, és újra megindultam befele. Hát, ami itt fogadott (még beljebb), az nemtom, eléggé kellemetlen volt :F 2x errorka magasságú nád, süppedő sártenger (ja igen, a tó ám úgy nézett ki, mintha szikes lenne, és bátran lehetne rajta gyalogolni, oszt közben meg egy lófrászt… majd lejjebb meglátjátok, hogy milyen volt :F). Szóval csörtettem a nádasban, mint egy szerencsétlen, miközben arra figyeltem, nehogy letapossak valamit, amit nemkéne (fészek, lessátor, bármi…). Na, aztán mikor találtam egy viszonylag jó helyet, akkor meg jött a talajpara. Foltokban szárazabb volt a talaj, de néhol teljesen süppedős. Ja, és persze olyan ez, mint amikor az ember alszik… Csak még 5 percet… Csak ez itt így hangyott: hú, ott 2 méterrel előrébb biztos jobb a kilátás, ott biztos száraz, jaj nem, de amott mintha jobb lenne… Na mindegy… Úgy voltam a dologgal, hogy hülyeség lenne továbbmenni., meg amúgy is volt elég csomagom, nemhiányzott az eddig a cipőmre rakódott 5 kiló sár mellé még 10, vagy hogy esetleg jól beleragadjak valahova, úgyhogy megint jött a nádasban csörtetés. Megtépázva, nyakig nádasan meg sarasan egy fél óra b@szakodás után azon kezdtem el agyalni, hogy vajon meddig fogok még szerencsétlenkedni. Eszembe ötlött azis, hogy ÁLLÍTÓLAG a Föld forog, a Nap lemegy, besötétedik, meg ilyenek. Szal a nádasból kivánszorgást telefonos egyeztetés követte mitsuval, hogy mi a véleménye egy nyugati oldalon való letáborozásról. Azt hallottam kb., amit vártam. Eléggé lehangoló volt, de úgy voltam vele, hogy ha már idág eljöttem, haza csak nem megyek. Inkább egy nyugati oldalas, hajnalban pár perces fotózás, meg napnyugtakor megint pár perces, mint a semmi. Eldöntöttem hát, hogy levackolok, és meg is találtam az erre alkalmas helyet, és csak reménykedni tudtam abban, hogy a Nap majd mégsem pont szemből süt, ahogy az iránytű jelezte, hanem kicsit majdan oldalról.

Pont itt eresztették le a tavat (ennek köszönhetően persze a rothadó, szemtelen halak miatt volt kis bűz, amik itt akadtak fent a tófenéken, de úgy voltam vele, hogy majd megszokom), errefele volt nagy mozgás is, és volt egy egész kellemes kis hely, ami első ránézésre már ki is volt taposva, száraz is volt, kiláttam jól a nádasból, és még sorolhatnám. Szóval a nyugati oldalt leszámítva gyakorlatilag perfekt hely volt. Közben át-átkukucskáltam a túlpartra, hogy a kolléga vajon mit csinál, bent ül-e, stb… Egyszercsak mozgolódás támadt ott, és akkor a lelkiismeretem elkezdett nyúzni, hogy vajon elbaszarintottam-e a fotózását. A srác összepakolt, és eltűnt a nádas mögött egy pillanat alatt. Nem értettem, hogy hova, hisz elnéztem a tó másik irányába is, de sehogy se találtam odajutási lehetőséget. Aztán letisztáztam magamban, hogy vannak olyanok, akik képesek teleportálni, és rákoncentráltam a sátorépítésre. Hanyag módon csak feldobtam egy álcahálót előre a nádra, ami meglepően magabiztosan meg is állt úgy, úgyhogy úgy gondoltam, hogy most ilyen lazább sátrat kreálok. Egy kicsit talán túl lazára is vettem a fizimiskáját (éjjel megvolt a böjtje ennek, ugyanis a tó felől szinte teljesen bejött a hideg), de végülis utólag azt mondhatom, hogy nem bánom, hogy így tettem. Közben hallottam, hogy autó közeleg, és biztosra vettem, hogy a srác lesz (ugyanis nem volt kopogó hangja a fahídnak, amin egyébként átkell menni, ha autóval közlekedik valaki, mert ő a híd előtt parkolt). Na mondom, ez jön és lebaszarint :F Aztán csak kiköszönt menet közben, én beköszöntem, és robogott is tova. Gondoltam biztos haragszik rám, de azért megnézte magának, ki volt ez a fax. Na aztán befejeztem a sátorépítést, és már nemtudom pontosan mikor, de újra jött a srác, ezúttal meg is állt, és dumcsiztunk is kicsit. Lelkiismeretem valamelyest megnyugodott, mert csak azért robogott, mert átköltözött másik helyre. Váltottunk pát mondatot, aztán Csaba (merthogy így hívták, és egyébként a képeit elnézve nem keni rosszul) pihenőre tért, én pedig nekiláttam az unatkozás óráinak. A napocska szép lassan lement, én kínomban sétálgattam, kajáltam, nagyon sokat – mint később kiderült túl sokat is – telefonálgattam, hogy az ólom lábakon járó idő gyorsabban teljen. Sajnos ezek az órák kínkeservesek. Az ember érzi, hogy nő az arcszőrzete, a haja, stb. Nemtud egyszerűen mit csinálni (na persze akinek van frankó szállása, az tud, csak az ugye drága móka :F), csak várni és várni.

Na, hát egyszercsak fogta magát egy szürke gém, oszt gondolt egyet, és leszállt elém. Kint ültem a szabadban a csini tereprucimban, és egyszerűen nem látott meg… Aztán jött még egy, és az is leszállt. Ekkor már gyanús volt a dolog, hogy bekéne húzni a sátorba, és így is tettem. A madarak meg csak jöttek, gyűltek szépen. Sajna fény ekkor már nagyon nem volt, így fotózásra alkalmatlan volt az idő, de ilyenkor már az unalom órái feledésbe merülnek, és leváltja őket az izgalom, a felfokozott adrenalin, és az élvezet. Relax van. Madárszárnyak suhogása tölti meg a sötétséget, melyeket a tollas jószágok vernyákolása kísér néha. Csak ezek a csodálatos állatok törik meg a megnyugtató csendet. Ja, meg azok a terepjárók, amikben a security-s emberek kimentek a terepre éjszakázni, de az most mellékes

Mikor elhelyezkedtem a sátorban, még nagyon jó idő volt. Eleinte gyönyörködtem is a csillagos égben egy kicsit, és csak röhögtem magamban: 3-4 fok éjjel? Megint hülyeséget beszéltek az időjárásjelentésben. Pár óra múlva aztán jött a koppanás. Azt is mondhatnám, hogy asztapacaláját. 2 zokni, terepnaci, ami mondjuk nem túl meleg, de csak egy cicanaci volt még velem, ami a kispárnám volt, mert a notebook nagyon nyomta a fejem, 1 pulcsi, meg még1, meg a terepfelső, meg sapka, meg kapucni, meg kesztyű, benne a hálózsákban, és óriási nagy szerencsémre polifoam-on (majdnem itthonhagytam ), és jegesre fagytam kb. A fent említett alul hordandó pamutszerkezetet (cicanaci) az arcomra kellett csavarjam (még jó, hogy nem pukiztam tele előtte ), úgy fázott. Eleinte kb. óránként volt ébredés, köszönhetően a hidegnek és a zsibbadásnak, de aztán hajnal fele már mégsűrűbben, gyakorlatilag negyed órás kis pihinként keltem-szenvedtem. Egyszer felriadtam egy madárra is. Iszonyat közel lehetett, mert olyan hangosat rikácsolt, hogy azt hittem, összetojom magam. Aztán felkeltem arra is, hogy mintha a vizben trappolnának, aztán megint jött a madárvernyák (lehet, hogy róka kergetőzött ottan a tollasokkal, nemtudom sajnos), szal marhajóvolt.

A telefonra pillantva a 4:40-es állás a megváltést jelentette. 5 órakor akartam kelni, úgy voltam vele, hogy ez a 20 perc, már nem oszt nemszoroz. Felkeltem hát, szép csendben felvettem a bakancsot, és elindultam könnyíteni magamon. Pár madár ekkor elrepült, de volt itt valami más furcsaság is. Először nem is nagyon tudtam, hogy mi, mert csak azzal voltam elfoglalva, hogy milyen hideg van, de aztán leesett: minden tiszta köd volt! Egyre gondoltunk a bagollyal a fán (húhú :F). Ha ezt reggel megsüti a nap, akkor az nem lesz csúnya. Már csak azon aggódtam, hogy telibe szemből süt-e majd… Alig értem vissza a pislantásból a sátorba, máris kapkodnom kellett, mert pár tollas nem 1 órával állította elő a bioóráját, hanem 2-vel, és aktívkodni kezdtek. gyorsan előkészítettem mindent. Aksikat, notit, kaját, piát, és beültem pozícióba…

Nem is kellett sokáig várni. Sajnos a nagy sötétség miatt ISO400-al kellett indítanom, és manual fókusszal, ami bizony pár kép recycle bin-ben landolásához vezetett, de gondoltam sebaj, lesz ez még ígyse. Kikapcsoltam a gépet, és vártam kicsit, mert nem láttam sok értelmét potyára kattogtatni a nagy géppel. Ellenben a kis kompakttal előttem pár képet, amik végülis szerintem tökéletesen visszaidézik a hangulatot, bár madár ezeken nincs. Az első kettő nagyon hajnali, a harmadik egy kicsit későbbi kép.

Szépen lassan elkezdett világosodni, és alkalmam nyílt “ellőni” 1-2 videót is…

Valahogy ebben az időben tudatosult bennem, hogy ez egy ilyen videós-képes blog lesz, kicsit werkes, kicsit poénos…

A videók mellett ekkor már kattogtattam is. Imádom ezeket a ködös képeket. A legeslegelső publikált madárfotóm is ködös. Lehet ezért is szeretem annyira ezeket (első 3 kép). Mostan ilyen minimal-osra vettem a figurát a képek feldolgozása során, és ezeket hoztam ki (kicsit mind egy kaptafa, de az mindegy… 1-et kell választani csak a 3-ból )

Ezen képek ellövése után eljött a lessátor tesztjének is az ideje. Kicsit aggódtam, illetve, ha egészen pontos akarok lenni, akkor már éjjel aggódni keszdtem, mikor olyan közel jöttek a madarak, hogy lehet, hogy kevés lesz csak az álcaháló elöl, de ekkor már nemnagyon volt mit tenni. A teszt izgalmairól is készítettem egy felvételt. Érdemes egy kis figyelmet szentelni a szemem alatt található bőröndöknek. Ékes bizonyítékai a jólalvásomnak :F

A lessátor szereplésének izgalmait a bejegyzés folytatásában olvashatjátok (kommentelni is oda lehet majd), ugyanis tekintettel a bejegyzés méretére, a többfelé darabolás mellett döntöttem. Folytatás…

@CoolIris

Felcímkék: barna rétihéja, billegető cankó, cankó, dolmányos varjú, fekete gólya, gém, gólya, jégmadár, kanalasgém, kócsag, lessátor, őszapó, rétszilas, siraly, szürke gém