Véres túra – 2009-06-14
2009. június 15. – 17:05 | Röffentette: errorkaSzerencsére csak a frappánsságomat bizonyítom, nem történt semmi durvaság. Leszámítva persze azt a széthalást, amit a Vértesben elkövetett cangatúra során míveltünk, főleg én…
Mivel a Budai hegyeket meg a Pilist már nemegyszer körbetekeregtük, így most belecsapva a lecsóba a Vértest szemeztük ki. Ha már lúd, legyen kövér, mondotta egyszer valaki. Ez a mi bringás nyelvünkre fordítva: tekerjünk végig az egész Vértesen. Barmok. Gondolhatja a kedves Olvasó, és közel jár az igazsághoz.
Tatabányáról kicsit tekergős, körülményes, eltévedős, visszafordulós, vasárlós, megint tekergős indulás után bevetettük magunkat a Vértesbe. Szokás szerint én voltam a gyenge pont a 3-as tömegből. Gesztesi vár? Fizetős? Előtte voltunk kilátóhelyen for free? Hát akkor talán hanyagoljuk, mert “még nem tudom, mennyit megyünk“. Ezt idézőjelbe tettem, mert ez lett aztán a nap mottója. (Zárójelben megjegyzem, hogy ez a “legrosszabb” egy ismeretlen terepen. Persze ettől lesz kihívás, de azért valahogy magabiztosságot ad, ha az ember tudja, hogy még 42x kell hegyet mászni…)
Újabb kilátos extra emelkedő, kihagytuk azt is, miattam. Persze a menet végére abszolút nem bántam, hisz’ még így is rövidíteni kellett a hazaúton, és jó 20 kilcsit tekeregtünk aszfalton, míg elérkeztünk Székesfehérvárnak városába, hogy a drága sihu hazarepítsen minket Kelenföldnek állomására.
Tapasztalatok, melyek jól jöhetnek másoknak:
- a légvonalban “talán 30 km”, nemhogy nem 30, hanem sokkal több valós km (ahahahahahaha – úgyértem bazdmeg bubu a számításaidat
) - a Vértesben nincs víz
- a Vértes szép
- a Vértesben nincs víz
- a Vértesben sok helyütt nagyon homokos a talaj, amiben nem könnyű tekerni
- a Vértesben nincs víz
- a Vértesben nincsenek nagyon durva emelkedők (csak Zoli szerint, amúgy vannak, de tényleg lightosabb, mint egy Pilis)
- a Vértesben nincs víz
És ha még nem említettem volna, a Vértesben nincs víz. A források “elzárva”, kutak sehol. Jóindulatú falusi lakóktól kaptunk vizet egy kis “beszélgetésért cserébe”, meg egyszer, még induláskor egy kulcsosház tulajától.
Az eredmények:
| Táv | 118.0 km |
| Menetidő | 7 óra 38 perc |
| Átlagsebesség | 15.4 km/h |
| Max. sebesség | 51.6 km/h |
| Átlag pulzus | 122 |
| Max. pulzus | 181 |
| Kcal | 7882 (új rekord) |
| Elszomjazások |
2 alkalom |
| Eléhezések |
1 alkalom (2. elszomjazáskor) |





Loading ...
Eddig 2 hozzávélemény vanik ehhez a baromsághoz
Alkotta: gliv | 2009. június 16. - 07:00 | Válasz
Nem vagytok normálisak
De jól áll… Amúgy, ha kérdezted volna, én elmondtam volna neked, hogy a Vértesben nincs víz
Alkotta: errorka | 2009. június 16. - 08:41 | Válasz
Tudod, hogy minden szombaton bringazunk. Megkerdezhetted volna, hogy esetleg a Vertesbe szandekszunk-e menni :/